Ezek választéka a legnagyobb, és a sokféle különbség miatt igazán pontos meghatározás nem adható hozzá, hiszen lehet egyszer, illetve kétszer égetett is, a biszkvit színére sincs megkötés. Általánosságban viszont elmondható, hogy a csempe elnevezést a falra ajánlott burkolólapokra használják, és ezek többségükben kétszer égetett lapok. Ennek következtében nem igazán ajánlott padlóra, mivel sokkal kisebb a kopásállóságuk.

Ebben az esetben a biszkvit és a máz égetése egy fázisban történik. A biszkvit színe alapján lehetnek fehér (kültéri és beltéri használatra egyaránt alkalmas) vagy vörös (csak beltéri használatra alkalmas) biszkvitû lapok. Ezek a lapok mind száraz sajtolásos technológiával készülnek. Ide tartozik szinte az összes padlólap.

Legfontosabb jellemzõjük, hogy a vízfelvételük 0,5% alatt van, ami a legalacsonyabb érték a kerámia burkolólapok között. Megkülönböztetünk fajtája alapján mázas, illetve máz nélküli gres lapokat. A gres lap kiváló minõségét a gyártási technológiának köszönheti: elõször a különbözõ összetevõkkel kiegészített agyagot finom porrá õrlik. Majd az összekevert alapanyagokat egy szárítóban porlasztják, így jön létre a préselésre alkalmas granulátum. Ezt egy nagy nyomású prés segítségével összenyomják, így a masszában nem marad levegõ, és ekkor alakul ki a burkolólap formája is. A préselés után az immáron formáját elnyert lap ismét egy szárító berendezésbe kerül, hogy a maradék nedvességet is kivonják a lapból, megelõzve ezzel az esetleges hibákat (hajszálrepedések, torzulások). Amennyiben a lap egy mázas gres lap, akkor ezt követõen kerül a lapra a vékony mázréteg. Végül nem marad más, mint az égetés, amely egy 1200°C feletti kemencében történik. Ez a technológia biztosítja, hogy a gres lapoknak kiemelkedõen jó a kopásállósága, rendkívül alacsony a porozitásuk, és ezáltal kiváló a fagyállóságuk.